Díszműkovácsolás

Jancsó Gergely díszműkovács iparművész oldalai

A klasszicista vasművesség


Az e korral foglalkozó írások klasszicista vasművességünk alacsony színvonalát hangoztatják, kimondatlanul is semmitmondó szürkeséggel vádolják, noha tényleges formai elemzésére mindeddig nem kerítettek sort. Igaz, hogy a korábbi korok – főleg a barokk és a rokokó – tűzi kovácsolással készült, játékos, gyakran szeszélyes vonalú rácsait szerényebb formálású, áttekinthetőbb tektonikus szerkezetek váltották fel, de a betétdíszek rajzossága révén változatos emlékanyag maradt ránk. A klasszicizmus a tűzi hegesztéses rögzítéseket főleg pántokkal és szegecsekkel helyettesítette.

Bár a XIX. század elején még sok kastély és kúria épült, mégis a barokk kor jelentős kastély- és templomépítészete Magyarországon is éppúgy, mint külföldön, a klasszicizmus korára némileg alábbhagyott, helyette főleg a szaporodó polgári házak adtak feladatot e korszak vasműveseinek. A klasszicizmus kovácsoltvas-művessége tehát a lakóépületek emlékanyagán kísérhető nyomon, ezért – miután az egyéb rendeltetésű épületek érdemleges vasmunkáit röviden megemlítjük – külön foglalkozunk velük.

József nádor alcsúti kastélyparkjának kétszárnyú kovácsoltvas kapuját Renner Károly készítette 1823-ban. A tektonikus rendet adó pálcák sora és az alatta lévő kevés díszítés jellemző a kor vasművességére. Minden második pálcaközben szerény dísz, alul a szárnyakon, ovális keretezésben egy-egy íves hajlítású négyszög és az átlóvasak metszési pontján rozettadísz látható. A XIX. század közepéről való a $zentendrei Kálvária klasszicista kapuja. Mesterét nem ismerjük, talán Olhauser József Pál nevű fia készítette, de Khun Antal vagy Szedlacsek Pál személye sem zárható ki.

Jeles műIakatosok dolgoztak ekkor Pest-Buda középületeinek vasmunkáin: Brinckmann Ferenc, Bründl Vince, Flügl József, Jandorek Vince, Lenhardt Ignác, MülIer József, id. és ifj. Selner Ferenc, SchmeIhegger Mátyás, Schwarz Farkas, Spielmann Péter. A klasszicizmus korában egységes arculatot kapott Pest az ő szorgos kezük munkájával is épült-szépült, több számottevő alkotásukat azonban ma már csak hírből ismerjük. A már lebontott pesti Német Színház lakatosmunkái Schwarz Farkas nevéhez fűződtek. Tervei sajnos nem maradtak fenn, s az egykorú ábrázolásokból sem állapítható meg egyértelműen színvonaluk, miként a PolIack Mihály által tervezett és 1849-ben Hentzi ágyúitól elpusztított régi pesti Vigadó esetében sem; itt Dlauchy Ferenc munkái semmisültek meg. A pesti belvárosi templom XIX. század eleji átépítésénél Jungfer András működött közre. Később, 1817-ben készítette a Mária mennybemenetele-oltár rácsozatát; ezt azonban a templom 1889. évi restaurálásakor eltávolították, így formájára, színvonalára még csak következtetni sem tudunk. Megmaradtak viszont a pesti volt Megyeháza, a mai Pest megyei Tanács Városház utcai részének kovácsoltvas munkái, Sosser András alkotásai (1841).

A lakóépületeknél még megmaradtak bizonyos XVIII. századi motívumok, a XIX. század második évtizedében is találkozunk velük. Egyszerűbb formáiban a gótizáló rácsmotívum is tovább élt. Gyakori forma volt a felső végükön félkörösen összekapcsolt pálcákból álló rács többféle változata, felezésükben gombos vagy lándzsás végződésű pálcákkal. A kocai emlékeknél másik gyakori forma volt az S-alakú laposvasakból összeállított különféle rácsok csoportja. A klasszicizmus elterjedésének időszakában ezeken kívül kör és egyéb mértani alakzatokból is komponáltak egyedi rácsokat.

A XIX. század harmincas évei körül alakult ki az a széles körben elterjedt rácstípus, mely egyszerű pálcarács sorból áll, felső szélén 10-15 cm széles ornamentális dísszel, leggyakrabban meander-, „futókutya” motívummal. Ennek megjelenése már a késő klasszicizmusra utal. E kor rácsainak változatosságát a szimmetrikusan elhelyezett négyzet vagy téglalap alakú ornamentális betétmezők biztosítják: rendszerint növényi jellegű indák vagy indavonalak és olykor lantmotívum.

A klasszicista ablakrácsok rendkívül egyszerűek. A B-vaspánttal összefűzött pálcarácsokat csak nagyon ritkán díszítették, a pálcák hegyeit alsó vagy felső szélükön olykor lándzsaszerű végződésre alakították. A gótizáló motívum elsősorban a korai rácsokon élt tovább.

A vasrácsos ajtók már változatosabbak voltak. A kapuk díszítésénél aranyozással is találkozunk, miként azt a szegedi Móra Ferenc Múzeumban elhelyezett klasszicista rácsos ajtó rozettái, a pálcák lándzsavégződései és a „18 KÖRÖSI ROZÁLIA 47” felirat mutatják.

A vaslemezből készült pinceajtókra félkör alakú, sugaras osztású kis szellőző nyílásokat vágtak, az évszámot és a tulajdonos monogramját is ugyanígy rögzítették.

A rozetták gyakran megegyeztek a klasszicizáló késő barokk pinceajtóknál is használt akantuszlevél formával, de már megjelentek a kör alakú, gyűrűbe foglalt, tipikusan klasszicista formálású zárt rozetták is.

A kovácsoltvas-művesség körébe tartoznak a lakatok is, melyek a kor stílusához alkalmazkodó díszítéssel készültek, miként a rácsok vagy a zárak. E kisebb műves termékeken még sokáig éltek a nagy stílusformák; ezt bizonyítja például az Iparművészeti Múzeum 1849-es évszámot viselő, Varasdról származó lakatjának díszítése.