Díszműkovácsolás

Jancsó Gergely díszműkovács iparművész oldalai

A klasszicizáló késő barokk vasművessége


A XVIII. század végére a szertelenül burjánzó indákat, a több dimenzióba csavarodó leveleket, a rokokó formákat higgadtabb formakincs váltotta fel, amelyet XVI. Lajos francia királyról gyakran Louis seize stílusnak neveznek. A klasszicizáló késő barokkban a rácsok szerkezete ismét hangsúlyos lett, a párhuzamos rúdsorozat kapta a főszerepet. Ezt a tektonikát csak a koszorús, virágfüzéres, medaillonos, meanderszalagos díszítés bontotta meg némiképp. Az ablakkosarak oldalainak volutaíve megtört, és egyúttal megjelent a gótikára emlékeztető motívumsor is. A rácsokon egymás mellett találjuk a késő barokk levélfüzért, a korai romantikát jelző csúcsívsort vagy a klasszicizmust hirdető meanderdíszítést.

Az egyházi építkezés a XVIII. század végére veszített abból a lendületéből, mely a barokk korban jellemezte, így számottevő kovácsoltvas emlékeinek száma is gyérül.

A szerény egyházi anyagból az ecsédi templom 1800 körül készült, meander-, rozetta-, füzér- és virágmotívumokkal gazdagon díszített oltárrácsa érdemel figyelmet.

A szerkezetet hangsúlyozza a budai krisztinavárosi plébániatemplom B alakú vaspántokkal összefogott, aranyozott rozettákkal díszített szentélyrácsa. Az innen származó füzér- és meanderdíszes gyertyatartó a Budapesti Történeti Múzeumban található. A nagytétényi zsidó imaház bimáját lantmotívumos kovácsoltvas rács övezi, az ugyancsak kovácsoltvas baldachint gazdag rozettadísz ékesíti. A mádi zsinagógában álló rács pálcasorainak közeit leveles rozettákkal díszítették. Gótikus formát mutat a budafoki István téri plébániatemplom szentélyrácsa és hasonló a miskolci avasi református templom vasajtajának díszítése is.

A szentendrei Preobrazenska-templom kerítésébe épített kovácsoltvas kapu Olhauser József helyi lakatos sikerült munkája az 1800 körüli évekből. Megegyezik vele a pesti szerb templom kovácsoltvas kapuja (a helyszínen ma az eredeti pontos másolata látható), ezért valószínű, hogy szintén Olhauser műve. A pesti görög templom lakatosmunkáit – köztük a remek zárakat – Müller Henrik készítette 1797–1798-ban.

Néhány szerényebb emlékkeresztet is számon tartunk e korszak vasművességéből, így mindenekelőtt a szentendrei tímárok, az ún. „Tobakosok keresztjé”-t (1790 körül) és a gótizáló kovácsoltvas ráccsal övezett, kőtalapzaton álló, karéjos szárvégződésű pomázi emlékkeresztet (1792).

Az egyházi paloták közül elsősorban a budavári volt prímási palota franciás ízű, gazdag indadíszes, XVI. Lajos stílusú erkélyrácsa érdemel figyelmet, amely formai gazdagságával e műfaj egyik legkiemelkedőbb emléke. Szintén jeles alkotás a székesfehérvári püspöki palota egyszerűbb rácsa.

A világi emlékek közül számon tartjuk a székesfehérvári volt Zichy-palota, a mai Városi Tanács finoman kovácsolt erkélyrácsát. Koszorúval, füzérdísszel, a medaillonokban emberfejekkel komponált rács e kor pompás alkotása. A váli volt Ürményi-kastély fonadékmotívumos, franciás ízű erkélyrácsa rokon a budai prímási palota rácsával. A keszthelyi Festetics-kastélyban az ún. „lámpás grádics” rozettás klasszicizáló vaskorlátai Dobrolán József keszthelyi lakatosmester 1799-ben készített munkái. A tállyai Balogh-kúria ablakrácsa a magyarországi klasszicizáló késő barokk vasművességnek szép példája: rendkívül gazdag leveles füzére kalapácson ügyesedett kézről tanúskodik. Lényegesen egyszerűbb a noszvaji kastély kétszárnyú nagykapuja. A rács tektonikus formálása szembetűnő, a koronázórész is összhangban áll a kompozícióval; a kevés díszítést a pálcasorok egyenes rendje, a közeiket kitöltő körök és a koronázórész alatti motívumsor jelenti. Galgagyörkön a volt Tahy-kúriának 1828-ban készült kovácsoltvas kapuját barokk utánérzésű motívumokból készítette mestere, bizonyítva ezzel, hogy még a XIX. század húszas éveiben sem szakítottak végleg e formával. A cour d’honneurhöz, a díszudvarhoz vezető hármas kapu ma is álló oldalszárnyán „18 MS 28” jelzés látható.

A lakóépületek klasszicizáló késő barokk vasműves emlékeinek még tallózó felsorolására sem vállalkozhatunk, hiszen igen nagy számban fordulnak elő változatos formálású függőfolyosó-, erkély-, lépcső-, ablak- és ajtórácsok. A vasművességben ekkor jelent meg a B-vaspánt mint jellemző kötőelem. A két végén félkörívesen kidomborodó vas az alakja után kapta nevét. A folyosórács legegyszerűbb példája az ilyen B-vaspánttal összefogott pálcarács: a pánt végét levélszerűen alakították, és levélrózsás bekötővasakkal merevítették. Gyakran alkalmazták az egyszerű pálcákból álló rácsot, középen kör alakú elemekkel összekapcsolva. Ennek díszesebb változata volt a leegyszerűsített fonadékmotívum rajzából kialakított karcsú, ovális és kör alakú elemek ismétlődése. A gótizáló formanyelv egyszerűbb vagy gazdagabb formában itt is gyakran felbukkant.

A kor ablakrácsainak alaptípusa az ovális betétvasakkal díszített, B-vaspántokkal összefűzött, egyszerű pálcarács volt, amelyet középen elhelyezett forgóleveles vagy csipkézett levelű rozettával, olykor szalagokkal közrefogott rozettával díszítettek.

A rozettát gyakran meanderdísz is keretezte, rajta levélrózsák voltak, és a legkiválóbb példákon még dombormű fejekkel ékítették. A vasrácsos ajtók több szép példája ismert: füzérekkel, rozettákkal, sokszor gótikus motívummal díszítve. A klasszicizáló törekvés az ajtóvasalásoknál és a záraknál is észlelhető, de érdekes kettősségként a rokokó és a klasszicizáló forma együttesen jelentkezett.

A középületek vasműves emlékanyagából csupán a miskolci Nemzeti Színház színpadi vasajtaja figyelemre méltó, mint a klasszicizáló késő barokk vasművesség viszonylag késői, a XIX. század közepéről való alkotása. A kétszárnyú ajtó felső mezőjében csúcsívsoros motívum, alatta koszorú található, az alsó, hosszú mezőt B-vaspánt, a végeiken kifelé hajló levéldíszek rögzítik, és ehhez kapcsolódnak a rokokó indák.

A XVI. Lajos stílus jegyében a cégértartó is megváltozott. A korábban vízszintesen terjeszkedő alapformát a függőleges kompozíció váltotta fel. A vasrudakból alkotott négyzetes váz többnyire mint hosszú nyak nyúlik fel a magasba, és erre függesztették a cégért.

Nemcsak a hazai, de a kiemelkedő jelentőségű külföldi emlékanyag is meggyérült ebben a korban. Mindenképpen megemlítendő azonban a compiegne-i kastély pompás, aranyozott koszorú és rozetta betétekkel kovácsolt lépcsőrácsa (1770 körül), a párizsi Igazságügyi Palota jón oszlopokkal, díszes architrávval és Franciaország címerével koronázott kapuja (1783–1785) – oromzata kesőbbi kiegészítés – és a párizsi Notre-Dame 1809-ből való szentélyrácsa.