Díszműkovácsolás

Jancsó Gergely díszműkovács iparművész oldalai

A szecesszió vasművessége


Kovácsoltvas-művességünkben az új művészeti stílus, a szecesszió a nyugati országok vasművességével szinte egy időben, legalábbis csak kis késéssel jelentkezik, és néhány kiemelkedő munka a nyugat-európai ösztönzések gyors felszívódásáról tanúskodik. A századfordulóra a magyar vasművesség európai színvonalra emelkedett.
Mielőtt az emlékanyagról szólnánk, előbb a szecessziós vasművesség megjelenési formáit vizsgáljuk, majd annak változatos arculatát, alaktanának sajátosságait kíséreljük meg nyomon követni.

A kovácsoltvas-művességben a szecesszió megjelenésének öt irányzata figyelhető meg: stilizált növényi, népies-magyaros, távol-keleti, mértani és barokk-klasszicizáló késő barokk motívumokkal.

A stilizált növényi ornamentális irány, a kusza, imbolygó vonalak, a vég nélkül burjánzó szalagfonatok, a „cigarettafüst” motívum – mint a szecesszió párizsi formája – a századfordulóra jelent meg hazánkban. A stíluskorszak végéig önállóan is, valamely más motívummal együtt is jelentkezett.

A nemzetközi indíttatású szecesszióra új, nemzetköziségével lényegében ellentétes motívum felbukkanása jellemző egyik irányzatában: a magyaros formatörekvés, a népi díszítmények. Az új stílus meghonosodása sajátosan helyi, magyar formanyelv kialakulásához vezetett, és díszítő motívumokért a népművészethez nyúlt vissza.

Kelet-Európában, így hazánkban is a szecesszió erősen népi ihletésű volt. Számos építész a népi építészetben fellelt szerkesztési elveket használta fel – tehát nem csupán a népies formákat –, és ennek eredményeként jelent meg a városokban némi átfogalmazással a népi ihletésű építészet. Ezt a népi szerkesztési elvet vasműves emlékeinknél csak elvétve találjuk meg. Voltak azonban olyanok, akik a növényi ornamentikát úgy tudták egybeötvözni a népies motívummal, hogy ezzel az eredetileg idegen forma hazai változatát hozták létre. Jungfer Gyula a budapesti József Attila u. 8. sz. házra készített kapuja jó példa erre, a Műipari Mintalapok között is helyet kapott.

A Klotild-palota kapuinak vitézkötésre emlékeztető motívumsora és a Gresham-palota pávamotívumos vaskapui is a szecesszió népi ihletését bizonyítják. Jól tudta egybeilleszteni a szecessziós vonalvezetést és a magyaros mintát Forreider József a Szent István krt. 10. sz. ház kapujánál.

E kor egész hazai vasművességében az egyik legkiemelkedőbb alkotás Fekete Pálnak a szegedi Reök-házban (Lenin krt. 56.) készített kovácsoltvas lépcsőrácsa. Miként a rokokó munkák, ez is a három dimenzióba kilépő pompás kompozícióval nyűgözi le a szemlélőt. Különösen alulról felpillantva tűnik szembe az a lüktető mozgalmasság, amelyet szecessziós vasművességünk ritka sikeres felszárnyalásának tekinthetünk. Fekete Pál fiatalon meghalt, de ez az alkotása is bizonyítja, hogy torzóban maradt munkássága nagy ígéretként indult.

Lakatosaink java azonban a népi motívumokat csupán másolta. Főleg dekoráltak és nem konstruáltak, így alkotásaik népieskedést tükröznek, sok bennük az ötlettelen önismétlés. Népies stilizált rozetták, pávafarkas legyezőmotívumok, úri hímzésből ellesett virágdíszek, szűrrátétes, keresztszemes vagy szőttes minták, stilizált liliomok, hattyúk, pávák, mókusok, galambok, székelyfaragványok jelentek meg válogatás nélkül a kovácsoltvas munkákon.

A szecesszió elvetette ugyan a stíluspluralizmus unalomig ismételt formáit, de egyik irányzatában maga is másolóvá lett, a Távol-Kelet egzotikumát kívánta utánozni. Japán, India, Afrika, Mezopotámia művészeti formakincsének díszeit tárta elénk, elsősorban ugyan más képző- és iparművészeti ágakban, de a kovácsoltvas-művesség sem tudta teljesen kivonni magát alóla. A maszkszerű domborítások a néger plasztikákra emlékeztetnek, az idegen madárformákon a távoli kultúrák hatása érződik, a vastag leveles indák az afrikai pálmát idézik, és a dél-tengeri szigetvilág díszes madarai megjelennek kapuinkon is.

A szecesszió külföldi hanyatlásakor a hullámvonalakkal stilizált dekoratív stílus helyét az építészetben az „új tárgyiasság” foglalja el. A vasművesség is a geometrikus alakzatokat választja ekkor. A célszerűség túlzott hangsúlyozásával a sallangoktól mentes formák vonalakká merevültek, a díszesebb rácsokat például a meandermotívum, a kissé öblösödő vonalvezetés vagy az egyenes vonalakkal épített geometrikus alakzat különbözteti csak meg az egyszerű pálcarácsoktól.

A késői szecesszióban felbukkant egy újabb neobarokk áramlat is. Burkoltan, a növényi motívumokban is megjelent, naturálissá váló növénymintái pedig a barokk formában, antikizáló füzérben, olykor a csúcsíves kompozícióban kaptak új jelleget.

A szecesszió e fő irányzatai, különböző megjelenési formái, díszítményei olykor egymást átfedve, egyszerre is megjelentek. A népi motívum kígyózó vonalakkal együtt is felbukkant, máshol népmesei elemként növényi motívumok nélkül jelent meg, de a neobarokk-klasszicista áramlat is megfért a pávamotívummal, miként az több vasműves alkotáson látható. A kígyózó vonalú rácsok helyébe lépő egyszerű, pálcatagos rácsokat is díszítették, noha nem mindig szervesen a kompozícióhoz hangolva.

A szecesszió nemcsak új formát hozott, új formálási technikát is teremtett: a domborítást. A vasművesség korábbi szakaszaiban is ismert volt ugyan a domborítás, hiszen címerek, feliratok korábban is készültek ezzel a technikával, de önállóan, csupán domborítással alakított munkákkal csak a szecesszió térhódítása idején találkozunk, és ezen belül is a népies és távol-keleti motívumokkal formált díszes alkotásoknál. Néhány év alatt a réz domborítású kapuk egész sora tűnt fel a vidéki települések mellett, főleg Budapesten. A vas nehéz fizikai munkával történő alakítását-kovácsolását – az eklektika idején megindult folyamat eredményeként most már gyakran – a finom szerszámokkal végzett, az ötvösmunkához közelítő domborítás váltotta fel. Az eklektika idején elterjedt vörösréz reliefek készítésének gyakorlatát a századforduló után a díszes ajtóknál folytatták, megteremtve ezzel a művészi kovácsolás egészen egyéni formálási technikáját.

E technika alkalmazása különösen a Berényi és Lengyel cég, Galambos Jenő, Teichner Ádám és Migray József munkásságában szembeszökő.

A szecesszió műlakatosa új anyaghasználatát is bevezette: az alumínium-bronzét (95% vörösréz, 5% alumínium), amely majdnem olyan jól alakítható, mint a kovácsvas. A századforduló előtt néhány évvel kezdték alkalmazni, főleg az épületek belső felszerelésénél.

Jungfer Gyula is ezt az anyagot választotta a Parlament két kandeláberéhez; ezeket az 1900. évi párizsi világkiállításon mutatta be.

Az előbbiekben a korszakváltásoknál funkciók szerint tárgyaltuk a fennmaradt emlékanyagot, itt azonban némileg el kell térnünk ettől, mert az egyházi rendeltetésű tárgyak, emlékek között nem találunk jelentősebb szecessziós vasműves alkotást.

A palotaépítkezések elemei közül figyelmet érdemel a királyi palota 1899-ben Jungfer Gyula által készített, azóta sajnos elpusztult, 75 mázsa súlyú díszkapuja, amely az 1900. évi párizsi viIágkiállításon nagydíjat nyert.

A volt királyi palota elpusztult kapuja (Jungfer Gyula, 1899)

A volt királyi palota elpusztult kapuja

A századfordulótól az 1. világháborúig, a szecesszió hazai virágzása korában főleg lakóházak épültek, így e korszak vasművességét is leginkább ott követhetjük nyomon.

A szecesszió korára is érvényes az a megállapítás, amit az eklektika vasművességénél jellemzőnek ítéltünk: a függőfolyosók rácsai általában tömeggyártással készültek; a lépcsőrácsok már sokkal díszesebbek, és indusztrializált kézimunkának nevezhetjük őket; a vasrácsos kapuk pedig színvonalas alkotások.

A több ezer szecessziós emlék felsorolása helyett inkább e korszak legkiemelkedőbb mestereit említjük. Az előbbiekben már szó esett Fekete Pálról, Forreider Józsefről és Jungfer Gyuláról, de kitűnő alkotások fűződnek Alpár Ede, Galambos Jenő, Hajós Bálint, Hochmann József, Lepter János, Ludvig Ede, Sárváry János, Szultzberger József, Teichner Ádám, Vágó Ignác budapesti, Bizse János pécsi, Buchner Géza kassai, Bille János, Fejős Ferenc és Kecskeméti Antal szegedi, Reiszmann Márton és Tiringer Ferenc kecskeméti, Zachár Ferenc egri, Tóth Károly kiskunfélegyházi, ifj. Losonczi János debreceni mesterek nevéhez. Az eklektika vasművességének ismertetésekor bemutatott vidéki mesterek közül sokan dolgoztak még a szecesszió idején is.

A szecesszió vasművességének számos kiemelkedő külföldi mestere volt. Már az 1900. évi párizsi világkiállításon, amely meghozta a szecesszió diadalát, remek kovácsmunkák bizonyították az új stílus gyors térhódítását. Nemcsak a kiállításokra, hanem épületek díszes rácsaiként is változatos alkotások születtek. A nagyszámú emlékanyagból csupán önkényes kiragadásra van lehetőségünk. Így megemlítjük Nancyban az Hout-ház, Párizsban a Béranger-palota kapuját, a brüsszeli Solvay- és Tassel-palota lépcsőrácsait, a bécsi Majolika-ház lépcső- és folyosórácsait. Spanyolországban főleg az Antoní Gaudí által tervezett házak pompás kovácsoltvas rácsai keltenek figyelmet, a német vasműves alkotások közül pedig a Paul Krüger által kovácsolt szecessziós kaput emeljük ki, mely az 1900. évi párizsi világkiállítás német pavilonjához készült, és e műfajban a kiállítás egyik legsikerültebb alkotásának ítélték.